Gyermekrajzelemzés

Egy első pillantásra ijesztőnek tűnő rajz nem feltétlenül hordoz negatív jelentéstartalmat, és az idillikusnak látszó ábrázolás sem mindig jelent csupa-csupa jót. Annyi viszont biztos: a gyermekrajz arról is "beszél", amit a gyermek szavakkal esetleg nem tud, vagy nem mer elmondani. Érdemes tehát megfejteni jelentését, figyelemmel kísérni változásait.

Az ábrázoló tevékenység tükrözi - egyebek között - a gyermek temperamentumát, kiegyensúlyozottságát vagy annak hiányát, szociális viszonyait, pillanatnyi és tartós feszültségeit. A tapasztalt szakember mindezekre rá tud mutatni, segítve a megoldásokhoz vezető út megtalálását. A gyermekrajzelemzés szülők, nagyszülők, pedagógusok számára egyaránt nagyon hasznos információkkal szolgálhat.

 

A rajzoló 6 év körüli kislány és anyukája a bal oldalon, apukája a jobb oldalon, köztük a ház.

Az ábrázolásból egyebek között kiderül, hogy a szülők a klasszikus szereposztás

szerint végzik feladataikat, és hogy az édesapa valószínűleg sokat van távol.

Nem feltétlenül jelent problémát, ha a gyermek olykor félelmetesnek tűnő rajzot produkál.

Ennek  hátterében akár egy mozgalmas film vagy izgalmas mese nyomán keletkezett

feszültség is állhat, melynek levezetésére jó eszköz lehet az ábrázoló tevékenység.

Ez az 5 év körüli fiútól származó rajz is ilyen okból született.

Karácsonyi "idill" 5 éves kislány rajzán. Sokatmondó a szegényes színhasználat,

valamint a gyerek és az anya közé helyezett televízió, amely kommunikációs

problémát jelezhet. A rajzoló jó megfigyelőképessége, részletek iránti fogékonysága,

továbbá kíváncsisága  (zöld színnel kiemelt ablak a jobb oldalon) az egyszerű kivitelen is átüt.

A külön élő édesapát  feltehetően a gyermek felőli oldalon, a falon elhelyezett portré szimbolizálja.

A  rajz 7 éves kislányé, aki kommunikatív, dinamikus, domináns személyiség. 

A középre helyezett, méretes figurát lendületes, gyors mozdulatokkal alkotta meg,

meleg színeket választva. Az arc különösen jól kidolgozott, megjelenik rajta a szemöldök,

a szempilla, a szembogár, az orr és a száj is. A hajat színes csatok díszítik.

Érdekes, hogy a kép hátterének színezését a jobb oldalon épp csak elkezdte,

noha lett volna ideje befejezni. Ez részben türelmetlenségre utal,

de a tágasabb külvilággal kapcsolatos óvatosságot, bizonytalanságot is jelképezheti.

Bár a mozgásábrázolás ezen a rajzon még nagyon kezdetleges, aligha kétséges, hogy

a családrajz bal oldalán megjelenő, vörös fejjel, vörös szemekkel megrajzolt apa

épp megüti a mellette álló anyát óriási kezével, a családban jelen lévő agresszió jeleként.

(Miközben, nézzük csak meg, "kifelé" mindenki mosolyog:)

A gyerekek feje fölött szálló, fiókáinak csőrében táplálékot vivő, repülő madár az áhított gondoskodó,

gyengéd szülői magatartást és az adott helyzetből való elvágyódást is találóan szimbolizálja.

 

Kérdése van?

A GY. I. K. menüpont alatt megtalálhatja a választ, vagy

írhat, telefonálhat.