Vigyázat, gyilkos!

Egy édesanya küldte el 8 éves fia rajzát, mivel azt aggályosnak találta. De vajon valóban aggodalomra ad-e okot, ha ilyesmit rajzol a gyermek?

Lehetséges, de nem biztos.

A gyermek ugyanis nemcsak agresszivitását vezetheti le egy ilyen témájú rajzon, hanem ezzel kapcsolatos szorongásait is – amit éppúgy kiválthat egy félelmetesnek bizonyuló film, mint bármilyen hasonló, nagy feszültséget keltő élmény. Ennek levezetéséhez pedig az egyik lehetséges megoldás a félelem tárgyának ábrázolása: amit ilyen módon megjelenít, azt egy kicsit már el tudja távolítani önmagától, azzal képletesen már szembe tud nézni.

A rajzon a gyilkolóeszközök és a cselekvésre kész kezek a legkidolgozottabbak, továbbá a lábak (a gyilkos „ide tud jönni”), és az egyértelműsítő felirat, ami teljesen nyilvánvalóvá teszi, miféle félelmekkel küzd a rajzoló. A figura ugyanakkor igazán derűsen mosolyog, ami némi optimizmust tükrözhet: talán nem is olyan félelmetes az a gyilkos.

Az egyetlen színnel papírra vetett rajz, az összegyűrt papír szintén nem a derűs, nyugalmas lelki állapot jele. A térkitöltő ábrázolás ugyanakkor azt sejteti, hogy a rajz inkább átmeneti zavart tükrözhet, mintsem a folytonos sarokba szorítottság, az elveszettség, a kiszolgáltatottság érzését.

Természetesen aggodalomra adhat okot, ha a gyerek hosszú időn át folyton csak agresszivitást megjelenítő rajzokat produkál, ha bárhány színes ceruza hever is előtte, a rajza mindig színszegény,  ha kizárólag a sötét színeket preferálja, ha vonalvezetése zaklatott, ha az általa teremtett formák szétesők, ha a térkihasználása nem arányos, és így tovább.

A pontosabb és érvényesebb elemzéshez több, különböző időpontokban készült rajz összehasonlítása feltétlenül indokolt.

(A rajz a jobb láthatóság kedvéért kontúrosabb formában látható.)